Ismét megújult a weboldalam! Hiába, elkerülhetetlen a korral való haladás. Természetesen megmarad az eddigi tartalom, azonban lesz sok újdonság is. Egy pár napig eltart majd, amíg teljesen átszabom a meglévő részeket, de bízom benne ez nem tart sokáig! Addig is kellemes böngészést! Az oldal megtekintéséhez természetesen továbbra is Mozilla Firefox ajánlott!
Továbblépéshez, használd az oldal tetején található menüt!
A Vitorlásiskola című flash alapú multimédiás szoftvert 2007-ben készítettem programozói tanulmányaim lezárásaként. Azóta kisebb fejlesztések történtek, de lényegében változatlan maradt a program.
A Vitorlásiskola leginkább azon emberek számára készült, akik szeretnének megtanulni vitorlázni. A programot ezért úgy építettem fel, hogy szem előtt tartsam a tanulók igényeit!
Így a Vitorlásiskola legjelentősebb része maga az "Iskola", amely hat fejezetből és rengeteg alfejezetből áll. Ehhez kapcsolódnak a különböző tesztek és szórakoztató játékok, amelyek mind az anyag elsajátításának segítségeként jöttek létre.
A program ezenkívül még több ismeretterjesztő fejezettel is rendelkezik, amelyek tovább szélesítik a látogatók tudását.
Hamarosan további fejlesztések várhatóak!
Ezen a részen hamarosan az általam készített weboldalak és egyéb alkalmazások között lehet majd böngészni...
Üdvözöllek az általam készített hordozható, elektronikus kiadványaim között. A lista a teljesség igénye nélkül készült.
Mivel 2005-ben sikeresnek bizonyult a Fenntartható Jövő programsorozat éves beszámolójaként készült összefoglaló dvd kiadvány, ezért folytatva a hagyományt 2006-ban és 2007-ben is elkészült a dvd. Ezek már jóval magasabb színvonalat képviseltek a 2005-ös lemezhez képest.
Valamennyi kidvány tartalmazta az aktuális támogatók, partnerek és védnökök bemutatását, az addig évente elkészített éves beszámolókat és természetesen a fényképek galériáját valamennyi programról.
A grafikai tervezés Plaskov keze munkáját dicséri. A menü és tartalomkezelés, valamint a dvd összeállítása pedig az enyémet.
A lemez DVD5 szabvány szerint készült.
További információ: Fenntartható Jövő
A Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete által szervezett Fenntartható Jövő Programsorozat éves dokumentációjaként készült el a dvd, ebben az évben először.
Ez a különleges dvd 2005 karácsonyán látott napvilágott.
A barátaim részére készített limitált darabszámú lemez a megannyi közös élményünknek állít emléket. A dvd fő eleme egy közel húsz perces dokumentumfilm, amely egy házibulin készült. Ezen kívül még két összeállítás található az extra részben: egy zenés slideshow rengeteg fényképből és egy videó a ballagásunkról.
A lemezkép itt is Plaskov műve. :)
A teljes dvd megnézhető a Videótárban!
Az elöző verzió sikerein felbuzdulva elkészítettem a képernyőpihentető csomag 4-es változatát, amely minden addigi produktumomnál komolyabb lett.
A legnagyobb változáson a telepítő program esett át, mivel ennél a verziónál már 3 féle telepítési mód közül lehetett választani, ráadásul a képernyőpihentető eközben Windows Xp kompatibilissá érett.
További nagy változás az előző verzióhoz képest, hogy a program kapott Súgó részt is, amely az alapvető problémák kiküszöbölésére jött létre.
Tulajdonképpen ez életem első komolyabb munkája.
Mindig is nagy rajongója voltam a Bmw típusú autóknak. Így jött az ötlet, készítek magamnak egy képernyőpihentető programot, hogy amikor éppen nem használom a gépemet, akkor ez a slideshow jellegű fényképbemutató fusson a képernyőmöm. Az ötlettől persze hosszú idő telt el a megvalósításig, mivel nem volt ez olyan egyszerű feladat, az akkor még 13 éves énemnek.
A hosszú ráfordított időnek köszönhetően nagyon passzentos kis cd-t sikerült összehoznom. Először is készítettem egy komplett telepítő programot a képernyőpihentetőhöz, amely szakszerűen telepített mindent a gépre. Beleértve egy uninstall opciót is.
Aztán ezt az egész programot felpakoltam egy cd-re, amihez természetesen dukált egy hasonló színvonalú autorun menü is.
A program éveken át elérhető volt a neten, mivel saját weboldalt is készítettem hozzá.
2007 nyarán döntöttem el, hogy elkezdek blogot írni, mivel ez volt az első év, hogy egész júniusban lent voltam a klubunk kikötőjében, "ügyeltem" a hajóinkra és baromira ráértem.
Végül a blog szoftvert csak decemberre fejeztem be, így a nyári élményeket nem, de a télieket már belevéstem a virtuális könyvembe...:)
Azóta rengeteg új dologgal bővült a site, így többek között helyet kapott egy többszáz képet tartalmazó fotóalbum és egy videótár is, amelyeken Barátaim és szerény személyem közös ökörködései, kirándulásai, utazásai...stb. találhatók meg.
Az utóbbi időben hanyagoltam a napló "vezetését", azonban nemsokára újrakezdem a történeteimet megújult formában!
Itt hamarosan az új fotóalbumom lesz látható!
Itt hamarosan az új videótár lesz majd látható!
2004 őszén elvesztettük egyik kedves Barátunkat, aki nagy kedvel és sikerrel bowlingozott.
Az Ő tiszteletére minden évben megszervezzük a B-52 Bowling Club együttműködésében a Fodor Csaba Emlékversenyt, amely kíváló alkalom egy jó hangulatú baráti bowlingozásra.
Az oldalon megtalálható az eddigi összes verseny eredménye.
Küldjél nekem levelet!